Ha diák vagy, kisgyermekes anyuka, esetleg már nyugdíjas, benned is felmerülhetett a 4 vagy 6 órás munka gondolata. Mely cégek kínálnak erre lehetőséget Egerben és környékén, illetve melyek azok a pozíciók, melyekben nagyobb eséllyel számíthatsz rugalmas időbeosztásra? Erre keressük a választ cikkünkben.
Vannak élethelyzetek, amikben az ember nem “engedhet” meg magának egy nyolc órás állást; ilyenek az egyetemi évek, a kisgyermek mellett töltött időszak, vagy ha az ember fél lábbal egy másik pozícióban, feladatkörben áll helyt. Jövedelemkiegészítésre azonban rendszerint szükség van, ezért nagyon sokan döntenek a részmunkaidős állás mellett - még akkor is, ha nem feltétlenül vág szakmájukba az adott tevékenység. Most olyan munkalehetőségeket veszünk sorra, melyeket 4 vagy 6 órában, sőt a munkaórákat rugalmasan beosztva is végezhetsz, és jó eséllyel Egerben is találsz rá lehetőséget.
Gyorséttermi dolgozó
Mivel a gyorséttermekre a hosszú nyitvatartási idő és állandó pörgés jellemző, nem csoda, hogy szinte mindig munkaerőhiánnyal küzdenek. Legjellemzőbb foglalkoztatottjaik diákok, akik suli mellett, rapszodikus időbeosztásban vállalnak munkát - értelemszerűen nem éppen hosszú távra. Ezek a cégek viszont rugalmasan kezelik a munkaidőt, lehetőséget adnak 4, 6 és 8 órás állások betöltésére is, és csak ritkán várják el a vendéglátós végzettséget a jelentkezőktől. Ha Egerben vállalnál gyorséttermi munkát, a McDonald's-nál vagy a KFC-nél kopogtatva szinte biztos, hogy sikerrel jársz.
Adminisztrátor, irodai asszisztens
Ha csendesebb munkahelyre vágysz, az irodai adminisztrátor vagy asszisztens kedvedre való pozíció lehet. A kisebb cégek néha nem engedhetik meg maguknak, hogy teljes állásban foglalkoztassanak adminisztratív munkatársakat, de szükségük van napi néhány órás segítségre - itt jössz te a képbe. Ezen a területen egyre inkább elfogadottá válik a távmunka, ezért akár azt is megbeszélheted a munkáltatóddal, hogy az iroda helyett az otthonodból lásd el a feladataidat. Könyvelésben, papírmunkában szerzett tapasztalat előnyödre válhat. Ha Egerben böngészel irodai állások után, itt megtalálod a legfrissebbeket.
Telefonos ügyintéző, diszpécser
Call centerbe, ügyfélszolgálatra nem ritkán keresnek részmunkaidős dolgozót - főleg, ha az ügyfélszolgálati idő meghaladja a 8 órát, és váltásra van szükség. Különösebb tapasztalat nem szükséges ehhez a munkához, de fontos, hogy jól kommunikálj szóban és reagálni tudj váratlan kér(d)ésekre is. Ritkább, de néhány munkáltató ebben a pozícióban is engedélyezi, hogy otthonról fogadd a hívásokat. Az egri diszpécser és telefonos ügyintéző állásajánlatokat itt gyűjtöttük össze neked.
Futár
Visszakanyarodva a vendéglátáshoz, ha szeretsz vezetni, jól boldogulsz a forgalomban, esetleg még egy bevethető kocsid vagy robogód is van, rugalmas állásra tehetsz szert futárként. Nem feltétlenül kell a saját járművedet használnod; nagyobb vállalatok céges kocsival látják el dolgozóikat, és sokszor még kisebb éttermeknek is telik rá, hogy fenntartsanak egyet a futár részére. Ha kellőképp sportos és “időjárásálló” vagy, biciklivel is nyakadba veheted a várost - bár ez télen talán kevésbé hívogató lehetőség. Az Egerben feladott futár álláshirdetéseket itt böngészheted.
Eladó, árufeltöltő
Egyre inkább alkalmazkodnak a diákok időbeosztásához a nagyobb ruházati- és cipőboltok, élelmiszerláncok is, melyek többsége ma már lehetőséget ad a 4 vagy 6 órás munkavégzésre is a 8 órás állások mellett. Sok cég már a jelentkezéskor felkínálja a részmunkaidő lehetőségét - a legtöbb helyen ugyanis online tudsz pályázni a nyitott pozíciókra. Egerben a Tesco, Spar, Lidl háza táján érdemes szétnézned, vagy az Agria Parkban található üzletekben. Ha a cég weboldalán nem találsz információt, a dolgozók általában tájékoztatni tudnak az aktuális álláslehetőségekről, és rendszerint át is veszik a papíralapú önéletrajzodat.
Benzinkútkezelő
Szintén egy hely, ahol éjjel-nappal folyik a munka: a benzinkúton eladókra, kútkezelőkre is szükség van, és ha bírod a strapát, korrekt fizetésre is tehetsz szert ezekben a pozíciókban. Egerben van miből válogatni: a MOL, a Shell és az OMV is képviselteti magát - netes felületeiken átlátható képet adva az aktuális munkalehetőségekről.
EgerAllas.hu / L.R