Ügyvéd, jogász, jegyző

Jogász munkakörben álláslehetőség Egerben


ÁLLÁSPÁLYÁZAT

EGER VÁRMEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében

Jogász

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Feladatok

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):  

Törvényességi szempontból véleményezi a képviselő-testület és a bizottságok előterjesztéseit, előterjesztéseket készít, részt vesz a képviselő-testület és a bizottságok ülésein, munkájával elősegíti az ülések törvényes működését, az ülésekről készült jegyzőkönyveket törvényességi szempontból ellenőrzi, közreműködik az önkormányzati rendelettervezetek előkészítésében, véleményezésében, közreműködik a polgármesteri, jegyzői utasítások, szabályzatok és intézkedések előkészítésében, elkészíti a bírósági és egyéb hatósági beadványokat, perbeli képviseletet lát el, ellátja a társasházakkal kapcsolatos jegyzői törvényességi felügyeleti eljáráshoz kapcsolódó feladatokat és a jogi csoport ügyrendjébe utalt további hatósági feladatokat., közreműködik az önkormányzati, hivatali beszerzések és közbeszerzések során, véleményezi, elkészíti a polgári jogi szerződéseket, részt vesz a választás, népszavazás előkészítésében és lebonyolításában.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti „22. Jogi és perképviseleti feladatkör” és „24. Koordinációs feladatkör”.

 

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozott idejű közszolgálati jogviszony

Betöltendő állás szakmacsoportja:  jogi

FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):  Szakigazgatási

Betöltendő állás jogviszonya: Közszolgálati jogviszony (Kttv.)

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő (heti 40)

A munkavégzés helye: Heves megye, 3300 Eger, Dobó István tér 2.

Jogállás, illetmény és juttatások:

  • A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a Közszolgálati Szabályzat az irányadó.

Elvárások

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

Előnyök

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közigazgatásban szerzett szakmai tapasztalat és gyakorlat
  • jogi szakvizsga
  • közigazgatási szakvizsga
  • közbeszerzésben szerzett tapasztalat és gyakorlat

Elvárt végzettség/képesítés:

  •   7. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Jog, felsőfokú

Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Ebben az esetben a sikeres pályázó a jogi végzettséghez kötött munkakörben kamarai jogtanácsosi felügyelet mellett a jogi szakvizsga letételéhez szükséges gyakorlati időt is szerezhet.

A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2026.április 30.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Kiss Benedek nyújt, a 06-36-523-789 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Eger MJV Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (3300 Eger, Dobó István tér 2.). Kérjük a borítékon feltüntetni: pályázat jogász munkakörre.
  • Elektronikus úton Dr. Nagy-Holló Eszter részére a "Jelentkezem" gombon keresztül
  • Személyesen: Dr. Nagy-Holló Eszter, 3300 Eger, Dobó István tér 2.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatot a munkáltatóból, a Jogi, Szervezési és Közjóléti Iroda vezetőjéből és a Jogi és Szervezési Csoport vezetőjéből álló bizottság bírálja el. A pályáztató szóbeli meghallgatást csak szükség szerint tart, melyről az érintett pályázót előzetesen értesíti. A pályázók a pályázat esetleges sikertelenségéről is írásban tájékoztatást kapnak.

A pályázat elbírálásának határideje: 2026. május 15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.eger.hu  

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

  • A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
  • A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.eger.hu honlapon szerezhet.

Próbaidő: 6 hónap.

Jelentkezésével és szakmai önéletrajzának megküldésével a pályázó hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pályáztató az azokban megadott személyes adatokat Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalnál vezetett közszolgálati személyi nyilvántartásról és a közszolgálati adatvédelemről szóló Szabályzatban meghatározottak szerint kezelje abból a célból, hogy az állásajánlatra történő kiválasztást lebonyolítsa. Ezen hozzájárulását a pályázó bármikor, indokolás nélkül jogosult visszavonni a jogi::at::ph::dot::eger::dot::hu címre történő elektronikus levél megküldése útján. Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala adatkezelési tájékoztatója a www.eger.hu honlapon tekinthető meg.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Részletes szakmai önéletrajz a 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. melléklete szerint.
  • Motivációs levél.
  • Érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány a Kttv. 42.§ alapján (köztisztviselők részére) vagy arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte.
  • Iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata.
  • A pályázó nyilatkozata vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatásához.
  • A pályázó nyilatkozata, amelyben hozzájárul, hogy pályázati anyagát a pályázat elbírálásában résztvevők megismerhessék, illetve abba beletekinthessenek.
  • A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy vele szemben a Kttv. 85-87. §-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn.
Jelentkezését várjuk a "Jelentkezem" gombra kattintva.

Információk az állásról


Foglalkoztatás jellege

  • Teljes munkaidő 8 óra

Elvárt tapasztalat

  • Nem igényel tapasztalatot
  • 1-2 év szakmai tapasztalat

Elvárt végzettség

  • Egyetem

Szükséges nyelvtudás

  • Angol

Munkarend

  • Általános

Beosztás

  • Beosztott

Fontos tudnivaló


Kizárólag magyar, illetve az EU tagországok állampolgárainak a jelentkezését várjuk. (118/2001. (VI.30.) Kormányrendelet, 2024.10.14. napi módosítása alapján.)


Szeretne hasonló állásokról értesülni e-mailben?

Jelentkezzen be és állítsa be a hírlevelet, hogy értesüljön az Önnek legmegfelelőbb állásokról.

Bejelentkezés